12. Csipogást hallok

//Lana szemszöge//

Közelednek a reflektorok, és éles fájdalmat érzek a bordáimnál. Majd összeesek, nem küzdök az életemért, ha meg kell halnom, hát meghalok. Csak egy kezet érzek a fejem alatt, megpróbálom ellökni magamtól az illetőt, de nem megy. Egyre nehezebben lélegzek, valaki mentőt hív. Nem akarom, hogy bárki is segítsen rajtam, ezért megpróbálom kiütni a telefont a kezéből. Lezuhan a mobil a földre, én meg felnézek a fiúra. Megcsóválom a fejem és egy könny csepp csordul le az arcomon. Minden elsötétül, alig kapok levegőt.

Csipogást hallok, nem tudom kinyitni a szemem, legszívesebben aludnék. Csak a mellkasom fáj, de az állatira. Nem tudom semmimet mozgatni, de biztos vagyok benne, hogy élek. Hirtelen két férfi kezd el velem beszélgetni.
- Uram, pontosan mi történt?
- Egyszer csak kilépet elém. Rögtön kiszálltam és hívtam a rendőröket és a mentőket.
Nem mondta el a srác, amit csináltam, hála az égnek. Ahogy hallom valaki kiment a kórteremből, remélem a rendőr volt az. Szépen lassan kinyitom a szemem és meglátom a "megmentőmet".

Ott ül az ágyam végében és figyel.

- Máris hívom a nővért.

Áll fel a székről és indul ki a nővér pult fele. Esélyem sem volt tiltakozni ellene. Gyorsan ér vissza a nővérkével. 

- Eltört három bordája, amellett agyrázkódása és több hajszál repedés van a kezén és a lábán. Valamint nagyon sok vért veszített.

Mondja nekem miközben egy újabb adag infúziót köt be.

Válaszul csak bólogatok, egy csomó kérdésem van, amit nem tudok kinek feltenni.

- A családja nem sokára ide ér.

Mondja kedvesen a mellettem álló hölgy. Közelebb hajol hozzám.

- Köszönje meg ennek az úriembernek. Ha ő nem lett volna, elvérzet volna. 

Simítja végig a karom, majd kimegy a teremből.

Ha tudná, hogy pont ez volt a célom.

- Elnézést! Melyik kórházban vagyok?

Kiáltok utána. 

- Az államiban.

Mosolyog rám a nő. Fasza csak két órára vagyok az otthonomtól. Fordulok a srác felé.

- Szia!

- Szia!

Mosolyodik el lágyan.

- Mért nem kellet volna hívnom a mentőket?

Megrántom a vállam. Ugyan miért? Az életem miatt, a miatt, hogy ez történik velem. Elég szomorú fejet vághatok, mert megint megszólal.

- Hey! Nyugi. Nem akartalak felzaklatni.

Megrázom a fejem.

- Nem te tetted. 

Mondom, majd lesütöm a szemem.

- Köszönöm, hogy itt maradtál velem.

- Ugyan, addig maradok míg nem érnek ide a rokonaid.

Mosolyodik el.

- Meddig aludtam?

- Két órát. Ne aggódj mindjárt itt lesznek a szüleid.

Megrázom a fejem.

- Ők már nem.

- Részvétem.

Simítja végig a karom.