11. Jössz suliba?

//Lana szemszöge//
Bőgök. Hogy lehettem ennyire...szánalmas. Én szeretem őt, de eldobott mikor visszajött a felesége. Mit is gondoltam, meddig fog ez tartani? Évekig vagy ő lesz az én férjem? Szerencse, hogy Adam ott volt velem, és nem ugrottam le a hídról. Nem ilyen halált érdemlek, sokkal rosszabbat, fájdalmasabbat.
Elmondtam mindent lényeges dolgok Adamnek, dühös rá. Én is az vagyok, de még sem verem meg, inkább csak elkerülöm és átmegyek egy másik órára, hogy a lehető legkevesebbet kelljen vele találkoznom .
Nem hagyom, hogy itt hagyjon a mellettem ülő fiú. Oda bújok hozzá, ne hogy elmenjen és megverje Skylart. Ahogy sírok elálmosodok, és szépen lassan lecsukom szemeimet és elalszok Adam mellkasán.

//Hajnali hat órakor//
Még mindig a mellkasán van a fejem, ő pedig átkarolta a derekam. Neki dől a falnak és horkol, nem lehet neki kényelmes ez a póz. Ránézek az órára, és meg lep a látvány. Hajnal van, három órán belül kezdődik a suli. Nem tudom miért de elmegyek, úgy se fog senki észrevenni. Felkelek és elkezdek készülődni.
Mire elkészülök felébred Adam is.
- Jó reggelt!
Mondja álmosan.
- Jó reggelt. Hogy aludtál?
- Köszönöm jól. Te?
- Mondjuk, úgy, hogy nem sírtam.
Átölelt.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. Együtt túl jutunk ezen is.
Válaszul csak hozzábújok.
- Jössz suliba?
Bólintok.
- Indulhatunk.
Mondom unott hangon, bólint és elmegyünk.

//Szakkör ellőt//
Adam egész nap velem volt, de sajnos most nem lehet itt, Kellet nekem még anno tesi szakköre jelentkeznem, így most nem kerülhetem el Skylart.
- Jó estét Tanár úr!
Lépek be a tornaterembe.
- Szia Lana!
Köszön rám. Nem nézek rá.
- Ketten leszünk csak.
Felkapom a fejem.
- Óóó nem, nem.
Megfordulok és elindulok kifelé, de megfogja a kezem.
- Lana ne haragudj, de....
- De mi? Majdnem leugrottam miattad egy hídról!!
Nem ordítok vele, pedig legszívesebben ezt tenném, de még valaki meghallaná.
- Hogy csinálhattad ezt?
- Ezt komolyan kérdezed?
Csóválom meg a fejem.
- Tudod Skylar, a szüleim meghaltak, te kihasználtál, normális ember ezt nem bírná ki.
- De...
- Hagyj elmenni.
Megfordulok és kimegyek, elindulok haza.
Már sötétedik, egy viszonylag kihalt út mellet kell elmennem. Vajon, mért nem hallgattam meg, lehet, hogy bocsánatot akart kérni, de ha nem így lett volna akkor én...én biztos, hogy felpofoztam volna. Jön egy autó, eldobom a táskám és kilépek elé.

10.Nem beszél senkivel

//Adam szemszöge//

Átkarolom Lana mellkasát és vissza húzom a korlát másik felére. Ömlik a szemeiből a könny miközben össze esik. Erőtlen testét fogom a korlát mellet a járdán. Nem engedem el, nem fogom hagyni, hogy véget vessen az életének. Hozzám bújik, szorosan tartom.
- Lana, miért csináltad ezt?
Kérdezem tőle, mikor már abbahagyja a sírást. Ám amint felfogta a kérdést, újra elkezdet bőgni. Nem tudott válaszolni, hisz levegőt is alig kapott. Nyugtatom, simogatom a fejét, míg álomba nem sírja magát. Szegény, gyenge és vételen. Haza kell vinnem, biztos otthon vannak már a szülei. De vajon mért tette ezt? Hisz látszólag jó élete van. Megvan mindene pénz, család, igaz barátok.

Fogok egy taxit, majd berakom a taxi hátsóülésére és beülök mellé. Emlékszem még a címére.

Kiszállok a taxiből fizetés után kiveszem Lanát is. A karomba viszem az ajtó elé és csöngetek. Egy harminc év körüli nő nyit ajtót.
- Dean gyere!
Kiált a háta mögé. Egy, a nővel valamivel idősebb fickó rohan az ajtóhoz.
- Mi történt?
Tekint rám a nő, miközben a pasas át veszi tőlem a lányt.
- Le akart ugrani egy hídról.
Belé fagyot a szó.
- Gyere be.
Mondja fél perc után.
Szinte automatikusan megyek be a konyhába és leülök az egyik székre.
- Nem tudom, hogy mi történt. Én csak annyit láttam, hogy fut a híd fele bőgve.
- Lefektetem.
Jön le a pasas a lépcsőről.
- Dean és Anne King.
Fog velem kezet.
- Adam Cook. Ne haragudjanak meg, de Lana nem Evans?
- De.
Mondja Dean. Vajon miért csak ennyivel rendezett le?
- Én mostanában boldognak láttam. Mindig mosolygott.
Mondja Anne.
- Nem tudom, hogy mi történhetett, de nem beszélhetnék vele ha felébred?
Szeretném, ha elmondaná, hogy mi a baja. Aggódom érte, szeretem és szeretnék neki segíteni.
- Persze.

//10 perc múlva//

Megadtam nekik a számomat. Remélem tényleg keresni fognak.

//Pár nap múlva//
Egy jól ismert dallamot halok a zsebemből, megnézem, de számot nem jelez ki.
- Igen tessék.
Szólok bele érces hangon.
- Szia Adam! Itt Dean. Csak megszeretnélek kérni, hogy beszélj Lanával.
- Máris indulok.
És avval a lendülettel le is rakom a telefont.
Sietek minél előbb oda kell érnem.

Becsöngetek a házba, Anne nyit ajtót.
- Gyere. Fent van a szobájában, és nem beszél senkivel.
- Még a lányokkal sem?
Kérdezem tágra nyílt szemmel.
Anne csak szomorúan csóválja a fejét.
- Azt reméltük, hogy talán veled beszélne.
- Megpróbálom.
Mondom mire már felértünk Lana szobájához. Hármat kopogok az ajtón és résnyire kinyitom.
- Bejöhetek.
A szemembe néz és bólint, belépek a szobájába és becsukom magam mögött az ajtót. Lassan elsétálok az ágyig és leülök.
- Lana mi történt?
Nem reagál rá semmit.
- Lana nekem elmondhatod. Szeretnék neked segíteni, és szeretném,  ha boldog lennél.
Még csak rám se néz.
- Hát jó.
Felállok és elindulok kifelé a szobából.
- Köszönöm, hogy hazahoztál.
Hallom a hátam mögül. Megfordulok és vissza ülök a lány mellé.
- Elmondod mért tetted?
Átölel és elkezd sírni a vállamon, viszonozom ölelését miközben gyengéden simogatom hátát.
- Az életem romokban hever.
Mondja alig érthetően.
- Miért mondod ezt?
- A szüleim halottak, és az akit szerettem becsapott... KIHASZNÁLT!!
Mondja ordítva.
- Nyugi, minden helyre jön. Itt van neked Anne és Dean, meg a barátaid... Meg persze és is.
Rám néz a kisírt szemeivel, majd szorosan átölelem.
- Ki használt ki?
Nem tud válaszolni, szemeiből ömlik a könny és szipog.
- Skylar.
Mondja halkan, két szipogás közt. A kezem ökölbe szolúr és legszívesebben most azonnal megkeresném.