* 30 perccel később *
Belépek a házunk ajtaján és újra megcsap egy illat, de ez egyáltalán nem hasonlít ahhoz amijent reggel éreztem. Gyanítom, hogy valamit oda égetek. Biztos Dean próbált valamit főzni, szegénykém nagyon béna. De hagyj kísérletezen csak, míg fel nem gyújtja a konyhát vagy esetleg a házat.
- Szia!
Topanok be a konyhába csurom vizesen.
-Hello! Veled mi történt?
Válaszul csak az ablakra mutatok, még mindig zuhog. Bocsánat kérően kinyújtja a karjait és én megölelem. Majd megfogta a vállaim és hátrébb tol magától.
- És most menyél szépen átöltözni.
Én csak bólintok és indulnék. Mikor ugyan is gyors lépteket hallok a lépcső felől. Anne rohan le, aggodalmas arccal nézünk rá.
Mondja ujjongó mosollyal az arcán. Dean rögtön felemeli és körbe forog vele. Majd miután lerakja rögtön oda rohanok hozzájuk és átölelem a kismamát. Talán még is van valami jó ebben a napban.
- Persze ez még csak 90%. Holnapra kaptam időpontot a dokinál.
- Remélem kisfiú lesz.
Szólal meg a kispapa. Hangosan felröhögünk Annel.
- Én meg remélem, hogy kis lány lesz.
Nyilvánítom ki az álláspontom. Összenéz a házaspár, és ebből már tudom, hogy valami nagyon fontosra gondolnak.
- Nyögjétek már ki!
Sóhajtok egy nagyot.
- Maradhatunk a házba? Mármint a kicsivel is?
Majd elfelejtettem, hogy ők csak szíveségből laknak itt. Illetve valahogy itt ragadtak Anyájék halála után. Szeretem, hogy itt vannak velem, így legalább beszélhetek valakivel. És persze nekik is könnyebb így.
- Hogy kérdezhetek ilyen hülyeséget. Persze, hogy maradhatok. Majd ti átköltöztök a fő hálóba és a tiéteket meg majd megcsináljuk gyerek szobává.
Kikerekedik a szemük. Őszintén én sem hittem, hogy valaha is ezt fogom majd mondani.
Anne nyitná a száját, de közbe vágok.
- Egy szót se! Ideje már túllépnem rajta.
Csak egy apró bólintás jelezte azt, hogy elfogadták a döntésem.
A nap további része unalmas volt. Kivéve egy dolgot. Az álmomat. Még pedig azt álmodtam, hogy a az új gyerekkel vagyok. Mármint úgy vagyok...... Na jó, mondjuk ki, szexelek vele. Nem tudom, hogy mi üthetett belém, de ezt most nagyon gyorsan el kell felejtenem és összpontosítanom kell a mai napra.
Még az óra csörgése előtt felkelek és elkészülök. A két "testvérem" lent van a konyhába, köszönök nekik, majd gyorsan be kapom azt a pár falat rántottát és indulok is az iskolába. Ma egyedül megyek, szerencsére most nem esik az eső, de azért hoztam magammal egy esernyőt is.
Gyorsan beérek a tanterembe, és sietek is a padomhoz. Érzem, hogy végig néz valaki azon a kis úton. Van egy sejtésem, hogy ki az, de nem merek ránézni az illetőre. Amint leülök, előveszem az egyik regényt amit olvasok és lerakom az ölembe úgy olvasok. Az előttem lévő padból sugdolózást hallok. Mire felkapom a fejem Adam gyorsan elkapja a fejét. Mosolyra görbül a szám és az arcomon halvány pír jelenik meg.
Nem Lana ezt nem szabad, lehet, hogy csak kinevetnek, vagy talán azt találgatják, hogy ki vagyok. Inkább folytatom az olvasást és megpróbálom elfelejteni ezt az egészet.
Egyszer csak recsegés szakítja meg a gondolataimat. Az iskola rádió az, biztos a bállal kapcsolatos dolgot akarnak mondani.
" Kedves Gyerekek! A bálra a jegyeket a mai napon vehetitek meg, az ebédszünetben a fő folyosón.
Ne feledjétek, hogy a végzősöknek kötelező az öltöny és a koktél ruha. Köszönöm a figyelmet, további jó munkát!"
Nem szeretem a bálokat, sőt semmilyen közösségi eseményt. Lehet, hogy azért mert nem ismerek senkit?
