Hétfő, egy olyan nap amit mindenki utál. Az a nap ami meghatározza a heted hangulatát. És ma pont hétfő van.
Fáradtan nézek a telefonom képernyőjére. 7:00 van, lenne még egy félórám aludni, de nem tudok tovább. Lassan kikelek az ágyból és elindulok reggelizni. Lépkedek le a lépcsőn és megcsapja az orrom egy jellegzetes édeskés illat. Palacsinta! Anne készíti a legjobbat a városban, valami isteni. Örülök, hogy ez lesz a reggeli. Gyorsabb léptekkel rohanok be a konyhába. Anne a gáztűzhelynél Dean meg a pultnál eszi már az ő adagját.
- Jó reggelt!
A szakácsnő egy mosollyal válaszol még Dean teli szájal megszólal.
- Szia! Hogy-hogy ilyen korán fent vagy?
Csak vállat vonok és leülök mellé.
- Jut eszembe. A lányok jönnek érted fél kilencre.
- Köszi, Anne. De tudtam, mondta tegnap Sussy.
Anne csak bólintott és lerakott elém egy hatalmas nagy tányér palacsintát. Felé hajoltam és megszagoltam, ezen nőttem fel így pontosan tudtam, hogy milyen íze van. De még mindig nem untam meg.
- Ugye hogy az én nejem a legjobb szakács a világon.
Mondja mit sem kérdi Dean.
- Hát persze, vagy legalább is ezt az egyet nagyon jól megtudja csinálni. És hogy aludtatok?
Mert hogy mióta Anyáék meghaltak ők itt laknak velem.
- Egész mozgalmas volt.
Kacsint Dean. És abban a pillanatban Anne rá csap egyet a férje vállára.
Én mind-e közben megettem az a hatalmas tányér finomságot. Majd teleszájal elmutogatom mit is akarok. A többiek csak bólintanak, én meg felállok az asztaltól és elmegyek felöltözni. Hallom ahogy nevetgélnek, annyira jó látni, hogy ennyire szeretik egymást.
Néhány perc múlva kész is vagyok. Semmi különös csak a szokásos. Soha nem voltam olyan aki nagyon kiszeret öltözni.
Csörög a telefonom, Lucy az. Fel sem veszem csak rohanok ki a táskámmal a kezemben.
- Sziasztok, majd jövök.
Köszönöm el miközben felveszem azt a agyon használt, ezer éves torna cipőmet. Ők is köszönnek és már lépek is ki a bejárati ajtón.
- Pontosak vagytok mint mindig.
Szállok be Luke kocsijába. Köszönnek majd szépen lassan elindulunk.
- Hallottad, hallottad?
Kérdi izgatottan az én túlspilázott barátnőm.
- Mit kellet volna hallanom?
- Jön egy új srác az osztályba.
- Remek! Még egy ember aki levegőnek nézhet.
Erre a mondatomra mindenki rám kapta a tekintetét és úgy néznek mintha embert öltem volna.
- Mi van, ez így van.
Rátok vállat.
Ne beszélj már hülyeségeket. Szólal meg mellettem Luke.
- Akkor mondj olyat rajtatok kívül, aki tudja a nevemet. Tényleg bárkit.
- Mrs. Olsen.
Böki ki fél perc után Lucy.
- Igazából mindig le Lillyzi.
- Na látod még a saját osztályfőnököm sem tudja a nevemet.
Az út hátralévő fele avval telt, hogy Sussy dumált valamiről.
Sietnünk kellet, hogy beérjünk becsengőre, de sikerült. Így most várjuk az osztályfőnökömet, hogy bemutassa az új gyereket.
Már tíz perc eltelt, de még mindig nincs itt. Lehet, hogy köddé vált, annyira jó lenne, legalább nem felelnénk kémiából.
De sajnos pont most léptek be.
- Gyerek biztos hallottátok már, hogy új osztály társatok lesz. Itt is van. Ő Adam. Nézd csak oda az utolsó előtti padba le is ülhetsz.
És be lépett az ajtón, olyan 185 cm köröli, a haja szőkés barna és a szeme, a szeméről inkább ne is beszéljünk. Egyszerűen ő lett életem szerelme és pont elém ültették. Á hagyjuk, úgy se fogja ő sem tudni a nevem, vagy egyáltalán azt, hogy létezem.
